Hírek : Robben papa a Chelsea-nél marasztalja fiát |
Robben papa a Chelsea-nél marasztalja fiát
Pityesz 2007.06.10. 08:15
Robben papa hallani sem akar arról, hogy a fia elhagyja a Chelsea-t. A holland labdarúgó édesapja, egyben képviselője határozottan cáfolta, hogy a Real Madridtól megkeresték volna őket, márpedig Ramón Calderón a héten azt nyilatkozta: mindenképpen megszerzik a középpályást.
Egyre nehezebb kideríteni az igazságot Arjen Robbennel kapcsolatban. A héten azzal állt elő Ramón Calderón, a Real Madrid elnöke, hogy tárgyalásban állnak a Chelsea-vel a középpályás megszerzése ügyében, annál is inkább, mert annak idején, a választási kampányában a holland szerződtetését is megígérte a küldötteknek. Ehhez képest Hans Robben, a futballista édesapja kategorikusan tagadta, hogy ilyesmiről szó lenne. „Én egy szót sem beszéltem Calderónnal, pedig én vagyok a fiam hivatalos képviselője is. Úgy tudom, a Chelsea vezetői sem találkoztak a spanyol klubelnökkel. Sőt, bátran kijelenthetem, hogy Arjen bármelyik pillanatban aláírhatja új, öt évre szóló szerződését. Én is ezt tanácsoltam neki” – mondta Robben papa, akit nem csak ez tölthet el örömmel, hanem az is, hogy fia a hétvégén oltár elé vezeti menyasszonyát, így hamarosan unokával is megáldhatja a sors.
www.bulvarsport.hu
|